Háború. Történetek Ukrajnából

Az ukránok elmondják, hogyan élnek a háborúban

„Gyűlölöm a megszállókat” Julia Kabanec, 24 éves, Doneck-Kyjiv

Szerző: | 5 március 2022 | Háború. Történetek Ukrajnából

 

„Donyeckből származom, Oroszország most másodjára jön, hogy elfoglalja a házamat” – mondta a 24 éves Julia Kabanec, kijevi lakos. A fővárosban a Cedos központ kommunikációs vezetőjeként dolgozott.

2014-ben Julia az akkor már Oroszország által megszállt szülővárosában, Donyeckben végezte el a középiskolát. Ahhoz, hogy felvételezni tudjon az egyetemre, szüleivel Ukrajna által ellenőrzött területre költöztek át.

„Június 28-án, Ukrajna alkotmányának napján érkeztünk Lvivbe. Ukrán zászlók voltak mindenhol. Régóta nem láttunk ilyet, nagyon szerettük volna megölelni ezeket a zászlókat” – emlékszik vissza Julia. A vonat, amelyen családja elhagyta Donyecket, egyik volt az utolsók között. Ősszel már nem tudtak hazatérni – folytatódott a harc, az ellenőrző pontokat lezárták.

2022 február 24-én, amikor Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, Julia és barátai megijedtek és összezavarodtak. A stressz miatt nem tudtak enni, és felváltva aludtak: valaki mindig ébren volt és figyelte, nehogy lemaradjanak a légiriadó szirénájáról, és legyen idejük eljutni az óvóhelyig.

„Nem számítottam rá, hogy ez megtörténik, de nem féltem túlságosan, mert 2014-ben már átéltem ezt” – mondta.

Másnap, miután végét ért a kijárási tilalom, Julia és barátja úgy döntöttek, hogy elhagyják a várost, hogy segíthessenek, beszélhessenek a történtekről, és ne kelljen ülniük az óvóhelyen. Julia még a totális háború kezdete előtt összecsomagolt egy kis hátizsákot, ahová dokumentumokat, laptopot, néhány pólót és pulóvert tett. Ezzel a hátizsákkal elindult a vasútállomásra. Mindenkit jegy nélkül engedtek fel az evakuáló vonatokra. A tömeg és a káosz miatt a lányok nem szálltak fel az általuk tervezett vonatra. De így is eljutottak Julia egyik barátnőjének a szüleihez, akik Ternopil régióban élnek, az ország nyugati részén.

„Itt egy kicsit nyugodtabb a légkör – mondja Julia. – Ma nem szirénákra ébredtünk, nem kellett az óvóhelyben bujkálni. Ez egy nagyon boldog nap, mindenkinek ilyen napot kívánok”.

Julia leginkább a családját félti. Édesanyja a Donyeck régió frontövezetében, Volnovakha közelében él, ahol már humanitárius válság van. A lány azokat is félti, akik a megszállt területeken maradtak. Attól tart, hogy ha Putyin atomfegyver bevetése mellett dönt, akkor a szabad, szép, demokratikus Ukrajnáról szóló minden álmot a gombafelhő fogja beborítani.

“És pokolian haragszom. Elönt a megszállók elleni düh”.

Most Julia minden erejével segíti Ukrajna védőit, Molotov-koktélokat készít és álcázó hálókat sző. Azt mondja, jó dolog részt venni a megszállókkal szembeni ellenállásban, és látni, hogy hány ember tesz meg mindent, ami tőle telhető.

 

További történetek